| Megjegyzés: | Az eredeti képek elérhetők innen: http://archive.org/details/blabuta00koszuoft |
| Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam |
BÉLA, A BUTA
KOSZTOLÁNYIDEZSŐ
ÚJELBESZÉLÉSEI
BUDAPEST
AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉSNYOMDAI R.-T. KIADÁSA
1920
10147. – Budapest, azAthenaeum r-t. könyvnyomdája.
EZÜSTBOT.
Elek a zsibbasztó és tompa délutánon elaludt, ültő helyében.Mire fölébredt, már este volt, – haldokló violafénnyel – senki seült az elsőosztályú fülkében. A vonat alacsony falak köztrikkantott és ugrált, egy közeledő állomás előtt, annak a városnakaz aljában, melynél át kellett szállnia, hogy a legközelebbigyorssal hazautazzon.
Kábultan nyitotta föl szemét, mint az ébredő utasok, kik elsőpillanatban megriadnak attól a gondolattól, hogy álmaikban másirányban vágtattak és nem támogatták akaratukkal a vonatot, melyazalatt lelkiismeretesen röpítette őket szilárd céljuk felé. Arcadagadt volt az egészségtelen álomtól, orra – a forró gőzfűtéstől –vérbő, a torka száraz. Összeszedte holmiját, egy disznóbőrbőröndöt, egy kézitáskát, egy gyapjútakarót, magára kapta atélikabátot is. Akkor vette észre, hogy a fülke hálójában egy botvan. Valószínűleg ott felejtette valaki. Kezébe fogta, aztán azidegen holmi iránt érzett megvetéssel visszadobta a hálóba.
A fülkében egyedül a bot fogantyúja árasztott fényt. Körötte ahomály – pár milliméternyire -4- – szürkésen derengett. Újra leemelte ésnézte. Közönséges bot volt, melyet százan és százan viselnek, afája fekete, alul sáros és kopott, a kupakja elferdült, látszott,hogy a tulajdonosa sokáig használta és szerette. Ki is tekintett afolyosóra, hogy nincs-e ott az illető. De a folyosón lélek sincs, atöbbi fülkében se, egyedül szállt le s mindenesetre magával vitte abotot, hogy átadja a vonatvezetőnek vagy az állomásfőnöknek, annak,akinek a talált tárgyakat szokás átadni.
Egyelőre megvacsorázott az étteremben. Társaság híján se úntamagát, mert a másik széken, vele szemben ült, a télikabátjamellett, a bot, mint egy idegen úr, aki nyájas és a feje ezüstös.Egyes mozdulatai okvetlenül a botnak szóltak. Félrebillentette afejét, mosolyogva és kicsinylően bámulta. Soha életében sem viseltbotot. Fizetni akart, a pincér azonban nem jött. Erre a bottalzörgette meg a padlót. A pincér ezt azonnal meghallotta. Künn apályaudvaron, a fagyos, vidám éjszakában vívómozdulatokat tett ésegyik útitársának egész vasúti térképet rajzolt a földre. Akalauztól pedig könnyedén megkérdezte:
– Ez a budapesti gyors? – és rámutatott egy kocsira, abotjával.
– Méltóztassék – felelte a kalauz, aki tisztelgett, mint azországgyűlési képviselőknek szokás.
Most végképen elhatározta, hogy a botot megtartja magának.Vidéki rokonainál, akiknél a karácsonyi ünnepeket töltötte,harmincöt koronát vesztett, huszonegyesen. A bot épen