A tartalomjegyzék a 266. oldalontalálható.
Az eredeti képek elérhetők innen: http://books.google.com/books?id=KOtkAAAAMAAJ.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.

JÓKAI MÓR
ÖSSZES MŰVEI
NEMZETI KIADÁS
LXXIX. KÖTET
A GAZDAGSZEGÉNYEK
BUDAPEST
RÉVAI TESTVÉREKKIADÁSA
1897
REGÉNY
IRTA
JÓKAI MÓR
BUDAPEST
RÉVAI TESTVÉREKTULAJDONA
1897
«Hat órai késés a rutkai vegyes vonatnál.»
Ez volt olvasható a magyar államvasuti pályafő előcsarnokábanlevő fekete táblán.
Még akkor nem volt készen a pompás központi palota, mely akerepesi-út végét, mint egy nagy diadalkapu zárja el mostanság; egykicsiny, inséges pályaházacska fogadta a felső Magyarországrólérkező utasokat, a kik onnan aztán a város leghosszabb, legszűkebbés legdöczögősebb stáczió-utczáján keresztül jutottak el,omnibuszháton a vendégfogadókkal ellátott zónába.
A szokottnál is nagyobb hóesés minden utazási programmotmeghazudtolt. A főváros legjártabb utczáin két oldalt egészhegylánczok voltak felhalmozva hóhegyekből, a miknek a kihordásáragondolni sem lehetett. Az egész nap folyton dühöngő zivatarmindenütt betemette a mély utakat. Az egész vasutvonalon táborszámra dolgozott folyvást a napszámos sereg, a hóekék túrták ahótorlaszokat, a mit egyik félnap végeztek, a másik félnap megintvisszarontotta a zivatar. A hó úgy szakadt egyik órában, minthamilliárd ludat mellesztenének odafenn, a másik órában meg aprótűalakokban kavargott, mint a porfelleg. Valóságos szibériai éjjelvolt.
A pályaház perronján csak három emberi alakot látni. Az egyik akapus, a ki időről-időre kitekint, hogy esik-e -2- még a hó? Amásik egy konstábler, a ki a bolthajtásnak abba a szegletébetámaszkodik, a melybe nem fuj a szél, fején a viaszkos vászonnalbehuzott kalap, vállán a kurta kaucsuk lebernyeg. «Czudar idő»,mondja a kapus. «Kutyának való idő!» kontráz neki a rendőr. Aharmadik alak czivilben van, kurta prémes gallérú dókában,vidraszinű nemez süveg a fején, a nyakán koczkás gyapot kendőkörülcsavarva, két keze a zsebébe dugva, az egyikből bőrrel bevontvasbot mered elő. Ez a harmadik folyvást járkál a perrononhosszában végig, egyszer rohamléptekben teszi meg az utat, máskortánczolva, járja a polkát, meg a csárdást, egyik bokáját a másikhozütögetve, nem azért, mintha jó kedve volna, hanem hogy a lá