KRÚDY GYULA
BUDAPEST,
Rákosi Jenő BudapestiHirlap Ujságvállalata
M DCCCC VI
BUDAPESTI HIRLAPNYOMDÁJA.
Sok esztendővel ezelőtt egy felsővidéki, kis szepességivároskának voltam a lakosa. Ugy hivják a városkát: Podolin. Közel ahatárszélhez, a Kárpátok alatt, mély völgyben feküdt a városka ésvasutnak hire-hamva se volt messzi vidéken. Ám a városka mégisutjába esett annak a nagy országutnak, a mely keresztül vezet ahatáron és igy nem volt teljesen elzárva a külvilágtól. A furmányosszekerek nagy csörömpöléssel döcögtek a városka kövezetén, a melymég a középkorból maradt itten. Messzi földről jött vásárosokmegpihentek az egyetlen vendégfogadóban, a Rókában, a hol az ivósötét falain százesztendős felirások hirdetik, hogy itt valamikorlengyel hercegek mulatoztak. A derék Zsigmond király zálogbavetette Podolint tizenkét másik várossal együtt és hosszu százesztendőkig el volt szakitva a hazától a kis középkori város.Lengyel urak mulatoztak benne és lengyel kapitányok parancsoltak anépességnek. De akármilyen soká tartott a podoliniakszámkivetettsége, az ódon városházán az egymás után -6- következőpolgármesterek féltő gonddal őrizték a város régi, magyarvilágbélipecsétjét, törvénykönyveit. Nagy Magyarországot sohasem felejtettékel teljesen és fájó szivvel gondoltak a messzi hazára, mint aszámüzöttek gondolnak a honukra. A gazdagabb patriciusokMagyarországba küldték a fiaikat iskolába és a régi krónikákakárhány polgármesterről tudnak, a ki az iskolai tudományokat adebreceni nagy kollégiumban nyeldeste A százesztendők multak és aszegény podoliniak már azt hitték, hogy soha többé vissza nemváltja őket a haza a zálogból. Mig egyszer Mária Teréziának sokbirodalmi tervei, ábrándjai közepette eszébe jutottak a szegényszepesi városok. Akkor már nagyon régen sinylődtek a városok azidegen zálogban. A nagy királynő egy szekér aranyat küldött alengyel királynak a városok váltságdija fejében és a városok,közöttük Podolin is ujra a magyar haza tartozékai lettek…
A hosszu középkori rabság azonban rányomta bélyegét a városkára.Az idegen uralom alatt a városka semmit sem fejlődött. Elég bajuk,gondjuk volt a lengyel királyoknak a saját országukkal, országukvárosaival. Mit törődtek volna az idegen jószággal? Annyit tettek,hogy néhány lándzsás katonát küldtek a városka őrizetére, a kikmegvédelmezték a polgárokat a hegyvidéki rablóbandáktól. A várostmagas kőfal vette körül és a falakon négy kapu nyilott a négyégitáj felé. A Poprád ott szaladt el a bástyák alatt, mintha csak aPoprádot is zálogba csapta volna a könnyelmü Zsigmond: a Poprád iskifelé folyt Lengyelországba; keresztül a határszéli hegyláncokon,-7-nagy magasságban járja be meredek utját; minden természeti törvényellenére nem lefelé, hanem felfelé folyván. A pirospötyöspisztrángok lengyel honfiak csemegéi voltak és a hűtelen folyófolyását már a nagy királynő sem tudta megváltoztatni. A Poprádörökre a lengyeleké maradt; örökre hűtelen hazájához, a melybeminden folyó befelé folyik, nem pedig kifelé.
A zálogba töltött százévek tehát ugy multak el a városka felett,mintha valami dermedt álomban töltötték volna. Mária Teréziaidejében egyszerre fölébredtek az emberek hosszu álmukból,megdörzsölték a szemüket:
– Nini – mondták – asszon