Megjegyzés:
A tartalomjegyzék a 183. oldalontalálható.
IRTA
KRÚDY GYULA
1917
TEVAN-KIADÁS
TEVAN ADOLF KÖNYVNYOMDÁJABÉKÉSCSABA
Ajánlom e könyvemet Pest széplelkü hölgyeinek, akik olyannemesek, mint a kócsagmadarak és oly szépek, mint a jelenkordivatja.
K. Gy.
Mostanában, (máskor zuzmarás szakállu januáriusban), midőn apesti tornyok óramutatóin nem foglalhatnak kényelmes helyet acsókák, délfelé napsugár látogatott el a városba, kedves, ajándékothozó jövevény és a liget nagy fái fölött már nem látszanaktitokzatos hieroglifjei a fekete galyaknak: egy fiatal hölgymosolyog valahol, valamerre, akinek derültsége átsuhan a különbenkomor Budapest felett. Tán egy óriás-lány lakik a ligetben, valaholaz iparcsarnok mögött, későn ébred és mig szeméből egy kedves,bohókás álmot dörzsölget az öklével, elmélázva mosolyog az álomfurcsaságain.
Vagy tán az általános megjavulás jelvénye e különös napsugár,amely tizenegy óra tájban naponkint a város tetőire ereszkedik,mintha a felhők felett figyelő szinpadi mester mostanában ezenvilágosságot találná megfelelőnek Budapest részére? Azalkalmatlanok, a katonai szolgálat alól felmentettek, az öregek: jóemberek. Gyilkosság ritka a városon, legfeljebb Budán öli megönmagát meg feleségét egy érzelmes hadnagy. -2-
E nagy háboru fejezetről-fejezetre érdekesebb regényében – mikormég olvasó és szerző (mint hajdanában a füzetes regények irói)nincsenek tisztában a befejezéssel: ki marad életben a regény hőseiközül, ki lesz boldog, ki hal meg, kit kell feltámasztani, aki azelső oldalokon (1914-ben, augusztusban!) már elvégezte tennivalójátés meghalt? – e nagyszerü regényben a januári tavaszi napokbizonyos megpihenést jelentenek. A gyorsan vágtató kocsiról árnyashegyoldalt, ezüst csermelyt, napfényes Stefánia-utat, mosolygó nőtlát az utazó, megkopogtatja az Idő mogorva kocsisának a vállát:„álljunk meg, hadd igyam egyet a napsugárból!“ Mint a hosszadalmasillavai tartózkodásból szabadult rab, tünődik e földre szállottsugarak felett. Az ágyuk és mozsarak, lángoló falvak füstje nemkormozta be a horizontot annyira, hogy a téli Nap – e későn kelő éskorán fekvő anyóka, – a magosságbeli ablakból a földre, Budapestrepillantson. Mit csináltok asszonyok, lányok? – kérdezi a fénylőlevegőben a jóságos anyóka, aki estefelé néha szitálva eregeti le ahavat, mint a duruzsoló mesét, városi lakosoknak és falusimagányosoknak egyformán. A jó és rossz nőknek. Koldus asszonykopott, bohókás, félrecsapott kalapjára és dáma vállára, akineklakkcipője ugy fénylik, mint fülében brilliánsa. Mit csináltokasszonyok, lányok? – kérdi a déli nap. Van elegendő férfi avárosban, aki furcsa és kedves ruhátok alól előbuvó lábatokatmegcsodálja, – midőn a nagyvárosi nők lába oly fontosságottulajdonit most minden lépésnek, -3- mint a panorámás-legény, akivégre „önállósitotta magát?“ Van költő a városban, aki rólatok,lenge szépek, őz-járásuak, ballet-lépésüek, – holott az öregMazzantini már nem tanitja lépni hölgyeinket! – ti, kecsesek, mintpasztell-figurák régi