E-text prepared by Albert László, Judit Bíró,
and the Hungarian Distributed Proofreading Team
(http://dphu.aladar.hu)
from page images generously made available by
Internet Archive/Canadian Libraries
(http://archive.org/details/toronto)
Megjegyzések:
Tartalomjegyzék a 167. oldalontalálható.
Az eredeti képek elérhetők innen: http://archive.org/details/magyarokelbesz00mr.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
MÓRICZZSIGMOND
MAGYAROK
ELBESZÉLÉSEK
NYUGAT
IRODALMI ÉS NYOMDAIRÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1912
A NYUGAT nyomdájaBudapest, VIII., Üllői-út 18
ÉJJELI SZÁLLÁS
Rám setétedett egy nyirségi kis faluban.
Szegény legény voltam, vándor diák, népköltési gyüjtéstcsináltam a Kisfaludy-Társaságnak; gyalogszerrel utaztam,kocsmákban, papoknál, tanítóknál, parasztoknál háltam. Ez a kisnyirségi falu rossz hely volt, a nép oláhból magyarrá lett, demegmaradt benne valami kellemetlen, vad, gyanakodó észjárás és nemlátott szivesen még a tanító sem. Már nem nemzetiségi, csak emberiösszeférhetetlenség volt köztünk.
Resteltem egy szóval is kérni s mivel eleresztett, sötét estekinn maradtam az utcán harapós kutyák és idegen nézésü emberekközt, szállás nélkül.
Sok kunyorálás után elutasitottak végre egy házhoz, ahol „utasokszoktak megszállni.“
Koromsötétben, híg tavaszi sárban nagy keservesen találtam ráarra a házra, kinn a falu szélén, az országút mellett. Be se tudokjutni a dühös kutyáktól, ha egy irgalmas szomszéd segítségemre nemjön. Az Isten áldja meg, most -6- is úgy emlékszem rá, mint egyiklegnagyobb jótevőmre az életben.
– Jó estét, – köszöntem be.
Az alacsony mestergerendás tágas szobában egy kis petróleumlámpamellett többen üldögéltek. Bizalmatlanul, sötét szemmel néztek akésői vendégre.
– Ki a! – szólt ki a gazda, aki nagy, deres fejű öreg volt s márágyban feküdt, félig takarózva a jó meleg szobában. Úgy kiáltottrám, mintha az udvarra kurjantana ki s nem látna szemével.
Elmondtam, mit akarok, szállást az éjszakára.
Az asztal mellől felállott s idegesen lépett a szoba közepe feléegy kis köpcös asszony, mintha mindjárt ki akarna tuszkolni.
Az ura barátságosabb arccal elibe vágott:
– Jó jó! uram! de hát mán itt van ez a két jóember, ezek se idevalósiak, mán befogattuk űkethálásra.
– Nem lehet itt, nem térünk – morgott az asszony.
– Ugyan! Csak nem löknek ki éccakára! Elmennék Bátorba, de sötétvan, az utat se tudom… Hát mit csináljak! – pattantam fel.
– Nono, – szelidítette a gazda, – nem -7- térünk, nem