A tartalomjegyzék a 131. oldalontalálható.
Az eredeti képek elérhetők innen: http://books.google.com/books?id=yV9GAAAAYAAJ.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
IRTA
BRÓDY SÁNDOR
BUDAPEST
A MAGYAR NYOMDAKIADÁSA
1894
MAGYAR NYOMDA,BUDAPEST, JÓZSEF-KÖRUT 47.
Nem volt vérem, ennyi az egész. De annyira nem volt, hogy azorvosok nem értették, hogyan élhetek tovább, ellenére az őhypotheziseiknek és a közönséges gyakorlatnak. Valóban, csakis azasszonyoknál fordul elő hasonló állapot, a mikor a titokzatos pirosnedv ismeretlen okból és láthatatlan módon elhagyja a test sok ezercsatornáját. Minden erő elvész, enni nem lehet többé, a sziv szinteeláll és az orvos literszámra löveli be a sós vizet az elszáradtasszony tetemébe. Sós viz! Ez az egyedüli táplálék, ez az élet, eza lélek! És a sziv egyszerre megmozdul.
Mi helyettesitette nálam a sós vizet, nem tudom. Talán a nap, amelyért fölbotorkáltam a várbeli bástyára. De tél volt és a nappalritkán esett találkozásom. Egyáltalán igen komor, kivételes éselrémitő tél volt tavaly. Azaz az én állapotom volt ilyen kivételesés megdöbbentő. -8-
Jó lesz végre tisztában lenni, hogy is volt csak. Annyibizonyos, hogy ez az idő rám nézve elveszett az aktiv életből. Vérnélkül, mint egy árnyék járkáltam az emberek között. Novemberbenlettem beteg és ettől fogvást nem ettem és nem nevettem. Nemnevettem, ez az a mi fontos! Gyászoltam magamat. Az emberek iselkomorodtak, ha rám néztek. Igyekeztek lerázni a nyakukról, minthatesti fájdalmat okoztam volna nekik, elforditották rólam atekintetüket. A legnagyobb mértékben kellemetlen voltam nekik, mintegy megelevenedett, közöttük járó, izgága reklámja a halálnak…Azonfelül leszámoltak velem. (Megvallom, én is ily hamar szoktamleszámolni elbetegesedett embertársaimmal.) Nem árthattam és nemhasználhattam többé nekik. Az iró nem várhatott tőlem magasztalókritikát, a szerkesztő szép regényeket, a szinész pompás szerepet,a potyabarát apró kölcsönöket. Szóval: a barátaim szántak, azellenségeim nem vettek észre többé. Legfeljebb egyik-másik tiszteltmeg bucsuzóra egy nem gyengédtelen hátbaütéssel.
Mindez semmi. De nekem ugy tetszik, mintha a gyermekeim iselidegenedtek volna tőlem abban az időben. A két kis porontyom!Mintha féltek volna tőlem, mintha elvesztették volna a kedvükethozzám. Igaz, hogy nem játszottam -9- velük, nem mosolyogtam rájuk,nem hoztam nekik semmit, nem mertem megcsókolni őket, nehogy abennem duló ismeretlen baj rájuk ragadjon.
Mindezt ma értem nagyon. Akkoriban nagyon fájtak ezek a dolgokés nagy lelki erőm lehetett, hogy nem látszottam szentimentálisnak.Igaz, hogy legelsőbben is fakó testem, elszürkült lelkem mindenrészét át meg átjárta a halálos gyülölség. Öldöklő gyülölséglakozott bennem: ugy lehet, ebből táplálkoztam.
Emlékeztem mindazokra, a kik régen megbántottak és a kik irántszivem