A tartalomjegyzék a 415. oldalontalálható.
Ambrus ZoltánMunkái
xvi. kötet
Nottingham várának felső csarnokában, nyolc fáklya közepett,csöndesen iddogáltak a bárók és kapitányaik. Keveset szóltak,sűrűbben ürítgették kupáikat és néha hosszasan elhallgatták, hogyanviháncolnak és visítoznak odalenn az udvarban, a várba fölrendeltlányok és menyecskék, akiket már ugyancsak szorongattak a legényekmeg a hadnagyok. Alant vígan voltak az emberek. Az udvarban égőrőzselángok körül tréfálkozó nép kergetőzött s azalsó-csarnokokból, amelyekbe csak kivülről szűrődött be világosság,mindenféle zsivaj hallatszott. Egyszerre, valahonnan a pincéktájékáról, hosszu sikoltozás hangzott föl, mintha valakit ölnének.„Ez leány volt“ – nevetett Sir Ramorny, a házigazda.
Ebben a pillanatban a felső csarnok egyik világos falán roppantárnyék futott végig. Egy óriásnak az árnyéka, aki, mikorfölemelkedett ültőhelyéből, a fejével fölért a boltozatig.
– Én, Percy, Northumberland grófja, – szólalt meg az óriás –esküszöm az égre, az ég Istenére, hogy nem nyugszom addig, amig azutolsó Westmoreland döglötten nem hever a lábamnál, meneküljönelőlem akár a poklok fenekére! -2-
Kiürítette kupáját s aztán leült. De példájára sorrafölemelkedett a többi báró is, és igy esküdöztek:
– Én, Clifford, esküszöm az élő Istenre és az ő egyszülöttfiára, hogy mindhalálig veled harcolok, Sir Northumberland, és apokol tüzébe is utánad lovagolok!
– Úgy legyen üdvösségem az égben, – fogadkozott Sir Montravers –amint megtartom eskümet, hogy mindig oldalad mellett leszek,ameddig Sir Walter ellen harcolsz!
– Ha Sir Walter Westmoreland-nek csak egy fattyuja is rejtőzikvalahol: előkerítem a föld alól is és kiirtom a világból! –erősködött