Megjegyzés:
A tartalomjegyzék a 220. oldalontalálható.
MÁSODIK KÖTET.
PEST.
MÜLLER GYULASAJÁTJA.
1854.
Müller Emilkönyvnyomdája. 1854. Pest, Servitatér 1. sz.
Két dolgot életemben rendkivül megbántam: hogy nem születtemlegalább is egy millio örökségre, és hogy huszonkét éves korombanmeg nem nősültem. Egy millio! huszonkét év!! és imádandó feleség!!!minő szép, minő gyönyörü dolgok; ellenben napi keresmény, huszonkétév és rideg nőtlenség! brr! beh sületlen dolgok, s ajándéka avéletlennek!
– Hogy lehet ollyasmit megbánni, mi nem vétked?
– Nem vétkem? már micsoda sértegetés ez? Hát nem lehetett volnaaz apám éppen ugy gazdag bécsi tőzsér, mint alföldi táblabiró.
– Csak az a baj, hogy nem tőzsér, hanem táblabiró volt, –ellenveté gunyos mosollyal Verebesy Imre, s az asztalon elszórtkártya-maradványokat egykedvüen tépdesé szivargyujtónak.
– Táblabiró – elmélkedék Ledéry Otto – az persze baj, nagy baj,hogy táblabiró és nem tőzsér volt; de csak azt megengeded, hogyhuszonkét éves koromban nősülhettem volna, – ezzel a tűkör elépattant, büszkén tekinte belé – még most is – folytatá rátartólag –mi? nem vagyok csinos legény? hát -4- még akkor! barátom, a leányokösszeveszekedtek rajtam; vagyon, kéj, boldogság nyilt karokkalajánlkozott, de én nem, nem addig nem, mig nyakamra nőtt ahuszonhét év és elszélesedtem, elformátlanodtam, mint jeges medve;ah! – örjönge lábával ollyat toppantva, hogy a padolat repedéseibőlporfelhő emelkedék – ah! szeretném magamat össze visszapofozni.
– Megálj! elménczkedék Verebesy – azt a kis szolgálatot én ismegtehetem neked.
– Nem is sokkal többre teremte a sors, – viszonzá Ottó – mintvégrehajtó káplárnak. Már hogy élhet a világon ember mindenköltészet és ábránd nélkül.
– Igaz; de még csodálatosabb, hogy miként türhet a föld annyikötözni való bolondot.
– Remélem, ez nem akart czélzás lenni?
– Nem, hanem szemtül szembe mondott őszinte vélemény.
– Alázszolgája.
– Zugolódol, mintha nem volna napi kenyered.
– Nem épen.
– És éveid számát olly fájdalmasan emlited, mintha azok súlyamiatt már sir felé görnyedeznél.
– Hohó!
– Nősülj most.
– Vajjon? –
– Legszebb kor a házas életet megkezdeni.
– Gondolod.
– Vildeczky Louise szép, müvelt és pénzes.
– Igaz.
– Téged szeret. -5-
– Szeret, ugy-e? igen – igen ő szeret! ő szeret; hisz ezerjeleit adá. Menj kérd meg.
– Akarod?
– Tüstént; már határoztam, mindent meggondoltam. Siess hát –ezzel Verebesyt pipere asztalhoz taszigálá.
Verebesy szokott lassusággal meginditá az öltözködést, érthetlenszókat dörmögve, s döbbenve meg–megált, Ottóra átjáró pillantástvetett, s birkaszelidséggel kérdé:
– De komolyan akarod?
– Hányszor ismételjem még? Komolyan, komolyan! ésváltozhatlanul!
– Jó! fejezé be Verebesy a párbeszédet, s egész lelkesedésselkezdé magát piperézni.
Mos